„A legcsodálatosabb hatalmat, amit Isten adni képes, a szellem kapta adományként. S mivel minden egyes gondolat át van itatva a szellem erejével, amely létrehozta őt, nyilvánvalóan hatni képes. Ennek tudatában mindegyikük az emberiség jótevőjévé válhat: a téren át a legtávolabbi régiókig elküldhetik gondolataikat, akár a hírvivőket, az isteni fénylényeket, akiket azzal bíznak meg, hogy segítsék, vigasztalják, gyógyítsák az embereket, és világítsák meg a tudatukat. Aki tudatosan végzi ezt a munkát, lassanként behatol az isteni teremtés nagy arkánumaiba.”
Omraam Mikhael Aivanhov
Omraam Mikhael Aivanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Franciaországban tevékenykedni. Annak ellenére, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, ő maga felhívja figyelmünket arra, hogy a saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ez által fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja azáltal, hogy a saját maga javára cselekszik egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.
Cím: A gondolat hatalma
Szerző: Omraam Mikhael Aivanhov
Kiadó: Szenzár
Kiadás éve: 2016
Oldalak száma: 208
Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789632277639
Súly: 230 gr
Nyelv: magyar
Kategória: könyvek
Állapot: új
Szállítás
GLS futár (bankkártyás előre fizetés)
Bankkártyával/hitelkártyával történő azonnali fizetés a Barion biztonságos online fizetési felületén keresztül. Nem kötelező regisztrálni.
A termék súlya 0.23 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 990 Ft.GLS futár (előre utalással)
Átutalásos elektronikus előre fizetés. FIGYELEM! Kérjük, hogy az utalást csak a díjbekérő levél megérkezését követően kezdeményezze!
A termék súlya 0.23 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 990 Ft.