A rák nem betegség - A rák egy túlélési mechanizmus - Andreas Moritz
Egységár: 7 380 Ft/db
ANDREAS MORITZ intuitív gyógyító, az ayurveda, íriszdiagnosztika, shiatsu és a vibrációs terápia avatott szakértője és alkalmazója, író, művész.
Már 20 éves korára elvégezte az íriszdiagnosztikai és táplálkozástudományi tanulmányait. 1981-ben kezdte el tanulmányozni az ayurvedikus orvoslást Indiában majd 1991-ben Új-Zélandon végzett, mint képzett ayurvedikus gyógyító. Nem elégedett meg azzal, hogy csupán a betegségek tüneteit kezelje, ehelyett annak szentelte az életét, hogy a betegségek mélyen gyökerező okait megértse, és azokat orvosolja.
Ennek a holisztikus szemléletmódnak köszönhetően döbbenetes sikereket ért el halálos betegségek kapcsán, olyan esetekben, ahol a hagyományos orvoslás már tanácstalan volt.
1988 óta a japán shiatsu nevű gyógymódot gyakorolja, amely mély bepillantást adott számára az emberi test energiarendszerébe.
Ezen felül 8 éven át tanulmányozta a tudatot és annak fontos szerepét a gyógyítás területén.
1998-ban Egyesült Államokban költözött, ahol részt vett egy olyan új, innovatív gyógyító módszer, az Ener-Chi-Art kifejlesztésében, amely a krónikus betegségek okait mélyrehatóan kutatja.
A Rák NEM Betegség című 2011-ben kiadott könyve, megismerteti az olvasóval a rák - mint túlélési mechanizmus - rejtett értelmét, megmutatja hogyan gyógyítsa meg annak okait és hogyan legyen egészségesebb, mint valaha!
A provokáló cím mögött a szerző egy a köztudattal teljesen ellentétes felfogást mutat be a rákról. Ha megértjük testünk működését, felismerjük annak mondanivalóját, akkor ráeszmélhetünk, mennyire hibásan is gondolkodtunk e tekintetben ezidáig. Testünk, mely a létezésünket szolgálja nem az ellenségünk, hanem a barátunk és a legfőbb célja, hogy életben tartson bennünket. A rák kialakulása pusztán csak egy ellehetetlenült belső állapotnak a jelzése: egy segélykiáltás a változtatásra!
Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy mire van szüksége szervezetünknek a teljes és végleges gyógyuláshoz, milyen okok vezetnek a rák kialakulásához és legfőképpen azt, hogy hogyan kerülhetjük el!
A könyv fejezetről fejezetre haladva egyre mélyebb belátást enged a rák megjelenésének lényünk minden szintjét érintő összefüggéseibe, ugyanakkor gyakorlati segítséget és útmutatást ad önmagunk meggyógyításának természetes és szelíd módjához.
Fontos, hogy tudatossá tegyük: a rák nem betegség, hanem egy túlélési mechanizmus, amely akkor kerül előtérbe, ha minden más védekező mechanizmus csődöt mondott.
Andreas Moritz
Hiszünk benne, hogy egészségünk - odafigyeléssel, felkészültséggel és hajlandósággal - akár még öregkorunkban is fenntartható, mérgekkel és vegyszerekkel teli világunk ellenére is. Természetes létállapotunknak kell maradni a jó testi közérzetnek, a frissességnek, a rugalmasságnak, az életvidámságnak és az örömteliségnek.
Ehhez kívánunk Mindenkinek sok sikert és tartalmas, boldog Életet”!
Könyv címe: A rák nem betegség - A rák egy túlélési mechanizmus
Szerző: ANDREAS MORITZ
Kiadó: Hórusz Kiadó
Kiadás éve: 2022.
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 344
Borító: puhatáblás, ragasztókötött
Súly: 460 gr
ISBN: 978-615-61-1566-9
Szállítás
GLS futár (bankkártyás előre fizetés)
Bankkártyával/hitelkártyával történő azonnali fizetés a Barion biztonságos online fizetési felületén keresztül. Nem kötelező regisztrálni.
A termék súlya 0.46 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 990 Ft.GLS futár (előre utalással)
Átutalásos elektronikus előre fizetés. FIGYELEM! Kérjük, hogy az utalást csak a díjbekérő levél megérkezését követően kezdeményezze!
A termék súlya 0.46 Kg, így a szállítási költség 1 termék esetében 1 990 Ft.